Popovics György: Vár még rám

Mindig félek, ha indulnom kell,
Nem tudom mi vár rám.
Könnyes arccal, gondolatokkal,
Mennem kell tovább.
Fáj nagyon, hogy ennek is vége már.

Mindig félek a holnapomtól,
Egyedül mit hoz majd.
Egy kopott fénykép,
Mi bennem él még,
S mindig felkavar,
S nem enged,
Belül fogva tart.

Valahol vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.

Vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.

Maradj csendben, had érezzem,
Mikor hozzám érsz,
Hogy minden rendben, s bármit tettem
Te kárpótolsz mindenért.
Régóta várlak, hát ne hagyj el többé!

Egy ismeretlen úton jártam, sose hittem el,
Hogy minden percben, mit veled töltök,
A boldogság ölel.
Régóta várlak, hát nem engedlek el!

Valahol vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.

Vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.

Valahol vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.

Vár még rám
Száz és száz, gyönyörű csoda.
Amit csak te hozhatsz el,
Mi szívemnek kell,
Hogy lángoljon a tűz minden éjjel.                           

 

 

 

 

Szűkségállapot: Csak egy toll

Csak egy toll és egy pár gondolat
Nem vész el, mert mélyről fakad
Ez a pillanat most magasra tör
Hogy elérd a csillagokat

Ez most érzem, hogy más
Más érzés, más szívdobbanás
Egy erősebb világ küszöbén
Ott állok én


Nézz csak fel, mondd el mit látsz
Mondd el, mit kívánsz
Ha a fények kihunynak, még akkor is láss
Láss és érezd, kinek vagy fontos
Mert vannak olyan pillanatok
Amik szebbek, mint a csillagok


Most erősebben dobban egy szív
Ez most új életre hív
Mégis egy helyben vagyok
Most nem is mozdulok

Ami eltört, annak úgy kellett lenni
A múltat le kellett zárni
A kulcsot messzire dobni
És vissza se nézni


Nézz csak fel, mondd el mit látsz
Mondd el, mit kívánsz
Ha a fények kihunynak, még akkor is láss
Láss és érezd, kinek vagy fontos
Mert vannak olyan pillanatok
Amik szebbek, mint a csillagok*            

 

 

 

Fluor Filigran:Féluton

 

Előttem csordogál a hajnal, mögöttem folyik szét az éj
A nappal szilárdít meg, tanít, nevel, lát el öntudattal
Élj a pokolban, de kérj a jóból, érezd magad jobban
Mint egy játék a sarokban, vársz, majd valaki betoppan
Felemel, nekem a fele se kell, ember
Markolj nagyokat, tessék, legyen a tiéd, a másét is vedd el
Folyton csak szigorú szemmel figyelsz
Folyton csak szigorú szemmel, de mégiscsak segítesz
Így félúton, hogy jó vagy rossz, azt nem tudom
Nem is fogom, de késő van, és sietnem kell, tekintetek lábaimon
Ébresztik a reggelt, alvó célokból a tervet, soha ne add fel, ma
legyőzhetsz még minden egyes embert

Nap:
Hányan elmentek, csak úgy meztelenül
Így jöttél te is a tűzből, és ugyanígy mész majd el

Fluor Filigran:
Egy a zászló, mi emelhet fel, neked ma nyerned kell
Új szemlélettel más is nyer, hát, rúgjuk fel együtt
Amit ránkerőszakolt a múlt, az értelem meg eltűnt
Nyomok nélkül, felettünk, ott egy birodalom épül
Hazugságra, felejtésre bír a hamis könyvek sokasága
Mi? bizony, a történelem átírva
Miért? mert ereinkben folyik már a hamis tinta
Ki akarta így ezt, gondold át, hogy ki akarta

Fluor Filigran:
Csak bámulok előre, nézem, ki győz és ki dől be
Talán viheted még többre, holnap önmagadra döbbenve
Már senkire nem számítasz, de vezérnek születve
nem számít az már állomásnak se
Mi álom másnak, nagy mese
Hát gyűjts erőt, és törj ki a szerepből
Csináld őrületből, szeretetből, meglásd, minden megdől
Nincsen korlát, kibontom a vitorlát, én irányítok még akkor is, ha
A kormányt elengedem... siklom a vizeken
Tekintetem a távolban, már ezer év is eltelhetett
Azóta, hogy otthonom otthagytam
Épp elég testet megjártam, bár tényleg nem emlékszem
De belőlük egy kis darab itt bennem, és bennük is belőlem
Még tüzet gyújt, de jön egy út, éj felé tartó járattal
A bánat, máris érkezik, most fizess nagyobb árat

Nap:
És még hányan elmennek, ők is meztelenül
Így jöttem én is tűzből, és ugyanígy megyek el
A tűz és az éj között félúton, és még mindig meztelenül
Csúnyán, könnyesen, csomós hajjal, s a hajamban tollal várlak itt
A tűz és az éj között, félúton, és még most is meztelenül
Kívül még piszkosan, rengeteg zajjal, de belül már tisztábban

De belül már tisztábban... Egy picit...                  

 

 

 

 

Fluor Filigan: Késő

 

Új tavaszra meleg nyár, most felhőtlen az égbolt
Nézd a fákat, veled virágzik a szél és minden szirmot széthord
Kezdetnek ez szép volt, de túl távol, de csak képzelet-
nek számítottunk ketten, ami kipattant egy őrült agyából
Értem, és emlékszem, és nem tudom, hogy benned mennyi
nyomott hagytam, de nem kérdezlek és nem is kell felelni
Menni kéne már, közel a reggel, holnap másik város vár
A házak, a meztelen táj, zsebemben a tegnap ablakokat tár ki
Mégse könnyű a tévedést belátni, továbbgördül a hazugság, nem állíthatod meg, bárki
Nem bújhat el veled, melletted, bunkerből a világ ellen
Változni szeretnék még, de félek, lehetetlen
Két kezemben van az életem, és tényleg én sem értem
Hogy mi mit hoz ki belőlem, megszegem, mert megígértem
Megint remegek, pont ettől féltem, dermedek egy pontra
Kinn, a járdán, az út szélén fagyok a gondolataimba

refrén:
Megint késő, vár a döbbenet, vigyázz, semmi se mindegy
Amíg lehet, addig változz, fáj, de bűneidre ébredj
Megint késő, várhat bánat és az agyamban a zárlat
Lehajtom fejem, nagy nehezen, de belátom hibámat

A levelek lehullottak, az esőcseppek tombolnak
Csendben figyelsz mögöttem, tán azt gondolod, nem hallak
Mert belemélyültem, őrülten írok, egyre szélesedő árok
Alakul ki köztünk, én már rég másra vágyok
Hol vannak a tanárok, kik megmondták nekem, hogy mit kell tennem
Hol vannak az álmok, mikért sokszor tűzbe mentem
Hová tűntek el, mondd meg, hol rontottam el
Nem találtam hibát, pedig átnéztem ezerszer a leckét,
Nem tudtam, hogy ki lát meg, hogy kinek veszem el a kedvét
Hamar felejtettem, mégis a múlt, mint legót szedett szét
Apró darabokra, így lettem gyermek játéka
Amit akkor megfogadtam, utamon ma is vezet, cérna-
ként a labirintusban, magammal hoztam, húztam
Elveimért mindent megtettem, békében, háborúban, jóban-rosszban
Fellapoztam könyvem, utolsó sorig az összes betűt
Rájöttem a lényegre, de már túl sokba került
Egy élettel több, kevesebb, neked ez számít?
Nem tudod miért, de csak őt keresed, pokolba csábító
Látomás, láthatatlan áldássá vált félelem
Már rég megtettem volna, de túl gyáva vagyok,nem merem

refrén

Felszáradtak az esőcseppek, szenvedtek a levelek
A szél elmosta őket, nincs már mögöttem, kit szeretek
Mert beleőrültem, egyedül állok, tovább írok
A tanárok rég eltűntek, tanácsok helyett csak sírok intenek
A hibát megtaláltam, lelkemben a kisgyerek
Elmondaná, de nincs kinek, végtelen sínek
Vezetnek kitéve mindennek, védtelen szívek
Újabb csapásokkal érkeznek, de kinek mennyit érhetsz meg
Annyira szeretnek, meg is gyűlölnek, ha hasonlítasz rájuk
Rádtalálnak, hogyha ragaszkodsz, elüldöznek
Állj meg vagy örökre tűnj el, túl sok bűnjel látszik
Arcod piros, tested fázik, kérdésem kínos, hiányzik valami??
Miért reszketsz, magadnak sem mered bevallani
Megöl a tudat, megfojtod magad, ezt meddig bírod még tartani
Egy hajnali szívverés mellett néztem ahogy elmész, igen
Későn döbbentem rá, mit tettem, mit kellett volna tennem  

 

 

 

Fluor Filigran:Oktober

 

Elszállt az örömöm, a bánatom a századom, hé, ébredj fel
A tükörben a fájdalom csak egyre nő, az álmokkal, az évekkel
Megyünk előre, kirajzolódom benned, én a szemedben még látom
azt az ártatlan embert, apró csodákat, mit rejtesz, tanításokat, mit nem írnak le kezek, miktől később a legszebb lesz, mik ma nekünk túl nehezek, ha csak a negyedén úr leszek,
magammal viszlek, részeg október, figyelj, mert engem többet nem szánsz viccnek,
Megint mit tettünk, most nézd meg, milyen idegen lett minden
Egymás mellett beszélünk el, és még furcsa, hogy nem értem
És még furcsa, hogy nem érted Te, hogy eddig sem értette
Meg senki, miért kell mindig több és miért nem elég ennyi

(Refrén) Nap:
Rég elhittem, csak az hős, ki a vesztét hívja
Kit csak úgy győzhet le bárki, hogyha ő akarja
Már látom, nem szégyen, ha elbuksz testvér
Hisz talpra állsz, bármennyi sérelem ér

Nap:
Ezt már nem is te emészted, hanem ez emészt téged...
Fluor Filigran:
Azt hisszük, velünk nem történhet meg, ránk annyi minden vár még
Bármikor elérhet a vég, vaksötétségben nincsen árnyék
Utánad kiálltok, kérlek várj még, hallasz? miért is hallanál
Hisz más utakon ballagsz, poros lábnyomod is messze jár
A csillagokkal táncolnál, újjászületnél, álmod száll
a holdnak sötét oldalára, az éjjel halk zajára
monoton és rideg, de ma ez ringat, így megtalálja
mi az ember vágya, ki az, ki a sarat állja
Félek, mint rabtól a zárka, mi van ha böjtöl a bőség
Elveszik a részlet ott, hol egyhangú az egység
Héé, a hazugság nem mentség, tessék, vedd el, itt a lelkem
Mindegy, mit csinálok, reggelre úgyis elfelejtem